A klímaszorongás, a másfél fokos felmelegedés, a természeti katasztrófák napjainkra már a mindennapos szóhasználat részévé váltak. Aggódva figyeljük, hogy milyen hatással lesznek tetteink a felnövekvő generáció életminőségére, jóllétére pár évtized leforgását követően. Az évente megrendezett Fenntarthatósági Témahét a fiatalok szemléletformálását, környezetvédelmi edukációját tűzte zászlajára. Kollégáink idén is ellátogattak önkéntes óraadóként iskolákba, ahol a zöld közlekedés fontosságára hívták fel a diákok figyelmét. A fenntarthatósági nevelés jelentőségéről, az ebben rejlő lehetőségekről, a vasúttársaság felelősségéről, az iskolákban szerzett személyes tapasztalataikról Pumb Szabolccsal, a MÁV-START teljesítménymenedzsment vezetőjével és dr. Molnár Gergellyel, a MÁV-START Üzlet- és szolgáltatásfejlesztési Igazgatóságának szakmai titkárával beszélgettünk a június 5-ei környezetvédelmi világnap alkalmából.

A Fenntarthatósági Témahét egy hét az évben. Mit lehet elérni egy-egy önkéntes órával, van-e bármilyen hatása a fenntarthatóságra nevelésnek? Hogyan lehet rávezetni a diákokat, hogy az életvitelünkben teljesen át kell állni egy másfajta működésre?

P.Sz.: A mai gyerekek számos információval rendelkeznek erről a témáról, egymással is beszélgetnek róla, része az életüknek. Összegezni, kiegészíteni viszont folyamatosan lehet és kell is. Én ötödikes osztályban tartottam órát 40 diáknak. Volt, akit nagyon érdekelt, volt, aki kevésbé volt nyitott ilyen témájú beszélgetésre. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy minden egyes alkalom lehetőséget teremt arra, hogy utána otthon is előhozzák ezt a témát. Előadásomban a közlekedést hangsúlyoztam, ez talán új szempont volt, ha tehetik, akkor ne autóval közlekedjenek, hanem menjenek biciklivel, vonattal vagy busszal. Ezért színesítettem egy kis járműtörténettel is.

M.G.: 3 órát is tartottam hatodikos, kilencedikes és végzős osztályban, összesen 80 diáknak, Budapesten és Kecskeméten. Azt tapasztaltam, hogy nagyon is érdekli őket ez a téma. Valószínű, hogy bőségesen hallottak már környezetvédelmi, fenntarthatósági kérdésekről az iskolában, viszont azzal kapcsolatban jóval kevésbé tájékozottak, miként járul ehhez hozzá a közlekedés. Látszott, hogy néhány alapfogalmat érdemes tisztázni, illetve a közlekedés sokkal jobban átjárja a mindennapokat és sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Ez újdonság volt számukra.

Hogyan építettétek fel az órát?

P.Sz.: Az volt a cél, hogy a vasutat közelebb hozzam hozzájuk. Az iskola, ahol az előadást tartottam egy vasútállomás közelében található. A Kajlát ismerték a diákok, ugyanakkor a vasutat többen használják a városi közösségi közlekedés eszközeként is. Ezért sokat beszéltem a járművekről, a járműpark fejlődéséről egészen a gőzösök koráig visszanyúlóan, ami a kor technikai színvonalának fontos tényezője volt. Ehhez képest a dízelek már sokkal környezetkímélőbbek. A régebbi technika szerintük sokkal látványosabb, de a megújuló energiák használata, a hidrogén járművek is izgalmasak számukra. Érdekességként kiemeltem a tram-train-t is, hogy ez egy hibrid jármű. A vasút legfőbb vívmánya mégis az, hogy tömegeket tud elszállítani, így arra buzdítottam őket, hogy lehetőségük szerint használják ezeket a járműveket. Azt tapasztaltam, hogy érdekelte őket az előadás.

M.G.: A fővárosiaknál főleg a forgalom nagysága, élhetőség, zajhatás, környezeti externáliák témát jártam körbe, azt, hogy hányan halnak meg egy évben balesetben vagy szenvednek emiatt mentális betegségben. Kecskeméten főleg a klímahatásokról beszéltünk. A Kiskunság homokos tájain még az ő életükben előfordulhat, hogy a mezőgazdaság ellehetetlenül, az élelmiszer- és ivóvízellátás a mai formájában megszűnik, a vízdíjak drasztikusan megemelkednek, hiszen jóval távolabbról kell csővezetéken hozni a vizet. Azt próbáltam erősíteni, hogy minden utazás egy döntés legyen. Gondolják át alaposan, hogy mikor érdemes autózni. A vasút kapcsán azt is kiemeltem, hogy akár még egy kevésbé korszerű Szergej mozdony – amely egy 2000-2500 tonnás tehervonatot húz el – is környezetbarátabb, mintha ezt 40-50 kamionnal szállítanák. A tram-train mellett a hidrogénes vonatokra is kitértem. Arról is beszéltünk, hogy megéri-e minden vonalat villamosítani, vagy van, ahol egy korszerűbb dízel jobb lehet. A kecskemétiek érdeklődtek, hogy milyen fejlesztések várhatók a térségben. Kérdeztem őket arról, hogy milyen utazási kedvezményeket ismernek. Itt a Kajláról, illetve a vármegye- és országbérletekről is szó esett. A budapestiek jóval kevésbé ismerték a vasút fejlesztéseit. Kecskeméten a végzősök viszont nagyon tájékozottnak tűntek, és már tervezték, hogy nyáron hova utaznak az országbérlettel. Budapesten viszont nagyjából csak 20% hallott róla.

Hogyan válhat a környezettudatosság fontos szemponttá a diákok körében, amikor arról döntenek, mivel utazzanak?

P.Sz.: Az autó a fő probléma. Azt kell erősíteni, hogy csak akkor közlekedjenek gépjárművel, ha nincs más lehetőségük, bár gyerekek esetében iskolába menet ez a döntés jórészt a szülők kezében van. Motiválni kell az embereket, hogy átüljenek közösségi közlekedésre, és nem feltétlenül csak azért, hogy olcsóbb legyen. Sokszor azt tapasztalom, hogy még a 10 perces sétaútra lévő iskolába is autóval viszik a gyerekeket. Falvakban és városokban egyaránt mindennaposak az iskolák, óvodák környékén a reggeli dugók, a szülők idegesen araszolgatnak, gyakran akadályozva a közösségi közlekedést is. Én magam faluról származom, gyerekkoromban biciklivel közlekedtem. A gyerekeimmel is gyalogolunk a suliba, ami néha értetlenséget vált ki a többiekből. Azt is furcsállom, hogy délutánonként a sportpályák közelében is tolonganak az autók, hogy egy kicsit se kelljen az egyébként sportoló gyerekeknek sétálni az edzés helyszínéig. Kis településeken az is probléma, hogy a nagybevásárlást is autóval tudják elintézni, hiszen a helyi boltnak szűkösebb és drágább a kínálata.

M.G.: Pedig sokszor a gyerekeknek sem jó az állandó autózás. Nemcsak nem mozognak, hanem kínos is az osztálytársak előtt, hogy 14 évesen még mindig a szülő viszi kocsival. Nagyvárosi környezetben gyakran az autó lassabb és kényelmetlenségekkel jár. Van egy felmérés, mely szerint Budapesten a kocsik 20%-a parkolóhelyet keres. Vidéken, ha a vasútállomás közelében elérhető az alapvető infrastruktúra, bolt, gyógyszertár, akkor egy egész életet lehet köré építeni. Nagyvárosban trendi már az autómentesség. Falun azonban még mindig az a hozzáállás, ha 25 éves korodban nincs kocsid, az ciki. Nyilván ez szorosan összefügg a mobilitási lehetőségekkel is. Ha valaki egy kistelepülésről jár városba dolgozni, nem szívesen szolgáltatja ki magát a napi 4-6 pár vonatnak, míg Budapesten fejlett a közösségi közlekedés. Bízom abban, hogy a gyerekeknek egyre fontosabb lesz ez a döntés, mert nagyon más lehetőség nincs a környezet megóvására. Szerintem észérvekkel kell hatni az emberekre és trendivé kell tenni a közösségi közlekedést.

Mit tapasztaltál, milyen benyomásokat szereztek a diákok a vonatozás kapcsán?

P.Sz.: Vegyes, aki kevesebbet utazik, az inkább kirándulásnak tartja. Ha a szülők nem negatívan állnak hozzá, akkor ez egy jó móka. Ha mindennapos az ingázás, és azt tapasztalják, hogy zsúfolt, koszos, pontatlan a vonat, akkor sokkal kedvezőtlenebbül viszonyulnak hozzá. Megítélésem szerint az elmúlt 15 évben jelentősen javult a járműállomány színvonala. Az én gyerekeim ugyan sokkal jobban szeretnek egy BZ-n utazni, mert az nagy kaland, de ha mindennap ezzel kellene közlekedniük, akkor nem biztos, hogy ennyire szeretnék.

M.G.: A fővárosi diákoknál alacsonyabb volt a vonatozási arány, mindössze 15-20%-uk ült idén vonaton, és főleg Balatonra vagy Bécsbe utaztak. Kecskeméten viszont bőven 50% fölött volt azok aránya, akik naponta ingáznak suliba, így sokkal inkább a hétköznapok része. Érzékelik a fejlődést is, a késést utálják, de kellemes közegként élik meg. Elmondásuk szerint a busznál jobb, jobban lehet bandázni. Kezdik újra felfedezni a vonatozást. De akár egy osztálykirándulásnál is szeretik a Rába kocsik fülkés hangulatát. Az innovációkra is érzékenyek, de nem vetik meg a retró járműveket sem. Az országbérletet pedig nagyon várják. Végre nem kell egy előre meghozott döntést hozni a busz és a vasút között, hanem lehet szabadon váltogatni, ez mindenképpen egy pozitív lépés.

Mit tartottatok fontosnak kiemelni mire helyeztétek a hangsúlyt az órán?

M.G.: Próbáltam kicsit provokatív módon érzékenyíteni őket. Én úgy vezettem fel ezt a kérdést, hogy döntsenek ők maguk. Bontsák inkább le a gimnáziumot, és legyen helyette parkoló, vagy maradjon az épület. Azt is próbáltam szemléltetni, hogy az autózással hány élőlényt gázoltunk el. Sokszor bele sem kalkuláljuk ezeket az autóhasználat káros hatásaiba.

P.Sz.: Azt hangsúlyoztam, hogy a Földünk egy komplex rendszer, ha bármely területen beleavatkozunk, az lesz a hatása, hogy valami sérül. Ezért kell minél jobban kímélni. Volt olyan kislány, aki az előadás után azt kérdezte, mikor következik be a másfél fokos felmelegedés? Mondtam neki, hogy ez nem egy mostani történet, de az elkerüléséért most tehetünk. Nem biztos egyébként, hogy ezt majd Magyarországon annyira észrevesszük, azt viszont igen, hogy az utóbbi években nem nagyon volt hó. A gyerekek ezen a télen 1-2 havas napra emlékeztek. Ez elgondolkodtatta őket.

Milyen hozadéka volt számotokra az önkéntes órának?

P.Sz.: Szükség van arra, hogy ezt a gyerekek külsős előadóktól is, ne csak pedagógusoktól hallják. A prezentáció összeállítása pedig alaposan elgondolkoztatott, hogy mi lehet ennek a korosztálynak érdekes, hogyan tudnak aktív résztvevőkké válni és főleg milyen előzetes tudásra lehet támaszkodni.

M.G.: Dolgoztam a közoktatásban egy évig, izgalmas volt visszatérni tanítási helyzetbe. Pozitív csalódás volt, hogy mennyire érdekli őket ez a téma. Megerősödött bennem, hogy egy olyan generáció nő fel, akikkel partnerséget lehet vállalni fenntarthatóság tekintetében, lehet rájuk építeni.