Kerékpárbarát szolgáltatásaival Európa élvonalában a MÁV-START

2021.07.23 09:04

A MÁV-START a 4. helyezést érte el az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) egész kontinenst átfogó vizsgálata során. A tanulmány a 2021-es „a Vasút Európai Éve” programhoz kapcsolódóan készült a szakma és a döntéshozók támogatására, ami alapul szolgálhat a jövőbeni vasúti kerékpáros közlekedés fejlesztési irányainak meghatározására. Ebben az ECF kerékpárosbarát szempontok alapján rangsorolta a kontinens 69 vasúttársaságát, azt vizsgálva, az egyes európai vállalatoknál mennyire utasbarát a kerékpáros szolgáltatás. Ezzel a kimagasló eredménnyel, a MÁV-START olyan fontos európai vasúttársaságokat előzött meg, mint például az ÖBB vagy a Deutsche Bahn.

Az európaiak körében egyre közkedveltebb a vasúti és a kerékpáros közlekedési mód kombinációja mind az ingázók, mind a turisták, mind a kirándulók körében. Az ECF tanulmányában a szakemberek arra keresték a választ, hogy a vasúti szolgáltatók mennyire járulnak hozzá a kerékpárosok utazásának megkönnyítéséhez. A kutatás legfőbb tanulsága, hogy a távolsági, nemzetközi járatok kerékpárszállítási gyakorlatában mind az infrastruktúra, mind a szolgáltatás színvonalának tekintetében óriási eltérések mutatkoznak Európa-szerte. A tanulmány 69 vállalat gyakorlatát vizsgálta hat szempont szerint, a MÁV-START 50 pontból 34-et elérve lett a 4. helyezett. Egyik szolgáltató sem érte el a maximális pontot, ami azt is előre vetíti, hogy sok feladat áll még a társaságok előtt.

 

Az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) javaslatai:

Az ECF tanulmánya szerint, a vasúti-kerékpáros közlekedési mód népszerűsítése érdekében infrastrukturális, illetve utasigényekre szabott szolgáltatásfejlesztésekre, illetve az Európai Unió közös víziójának megalkotására, jó gyakorlatok megosztására van szükség. Többek között az alábbi fejlesztendő területeket említi a tanulmány:

  • kerékpárbarát infrastruktúra (pl. kerékpártárolók, akadálymentesítés) minden állomáson,
  • kerékpármegosztó rendszerek kidolgozása,
  • költséghatékony tarifák,
  • könnyen használható jegyfoglalási rendszer,
  • az utasok bevonása a fejlesztésbe,
  • az utastájékoztatás fejlesztése, közérthető, tömör, különböző nyelveken is elérhető információk.

Hazai körkép:

A felmérések szerint a magyar lakosság egyharmada kerékpározik. A koronavírus-járvány következtében pedig ez a szám is folyamatosan emelkedik. A kerékpáros turizmus ugrásszerű növekedése jól mutatja, hogy a kétkerekű előnyeit egyre többen igyekeznek kihasználni, mivel – a sportolási, kikapcsolódási lehetőségek mellett – ennek segítségével könnyebben elérhetők közösségi közlekedéssel nem megközelíthető úti célok is. A MÁV-Volán-csoport aktívan bővülő szolgáltatásokkal kíván eleget tenni az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek. A hosszú távú fejlesztési program célja, hogy, a MÁV-START minden vonatán, illetve egyre több autóbuszjáraton biztosított legyen a kényelmes, kiszámítható kerékpárszállítás, hiszen ezt a népszerű szolgáltatást az utóbbi években több mint félmillióan vették igénybe országszerte.

A vasúttársaságnak közel 700 kerékpárszállításra alkalmas járműve áll rendelkezésre. Idén eddig már 343 ezren szállítottak kerékpárt vonattal, ami a tavalyi hasonló időszakhoz képest 29 százalékos növekedést jelent. Az egyik kiemelkedő célpont a Balaton partja. Az oda igyekvő kerékpárosok számára idén a nyári szezonban új típusú, olcsó, vonathoz kötött, egyútra szóló Balaton kerékpárjegyet vezetett be a MÁV-START. Ez nagyon népszerű, egy hónap alatt több mint 27 ezer ilyen jegy kelt el. A vasúton már bevált a bicikliszállítás, június 16-tól tesztjelleggel pedig a Volánbusz egyes autóbuszjáratain is magunkkal vihetjük a kétkerekűt. A kombinált környezetbarát közösségi közlekedés népszerűsítése érdekében a MÁV-Volán-csoport a kerékpárszállítás szolgáltatás és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése mellett aktívan részt vesz figyelemfelhívó kampányokban, csatlakozik a kerékpározást népszerűsítő kezdeményezésekhez, illetve a MÁV-START stratégiai megállapodást is kötött a Magyar Kerékpárosklubbal.

A MÁV-START eredményei az értékelési szempontok alapján:

  • Az egyes vonatokon átlagosan rendelkezésre álló kerékpáros helyek számában az elérhető legtöbb pontot szerzete meg a MÁV-START, ezzel az elsők között szerepelt az NS-DB (IC Berlin), az SBB (Svájci Vasutak) és a Slovenske železnice (SŽ, Szlovén Vasutak) mellett. Ezek a szolgáltatók átlagosan 10 vagy több kerékpárhelyet biztosítanak a járataikon. A magyar vállalat járatain a kerékpárokat nem szükséges sem összecsukni, sem szétszerelni az éjszakai járatok kivételével. A hazai elővárosi vonalakon 5-12, az InterCity és gyorsvonatokon 8-28 a szezon függvényében, a regionális vonatokon 2-16, a nemzetközi járatokon pedig 5-16 a szállítható kerékpárok száma. A vizsgált 69 vasúttársaság 22 százalékának nincs kerékpárszállítási szolgáltatása.

  • A kerékpárhely-, kerékpárjegy díjak mértékének értékelésben a MÁV-START 5-ös skálán a 4 pontot ért el. A kerékpárhelyjegy díja a belföldi járatokra távolság függvényében változik; a nemzetközi díjak ára 5-10 euró.

  • Szintén 4 pontot ért el a magyar vasúttársaság az értékesítési csatornák száma tekintetében. Legalább 5 különböző csatornát a 69 szolgáltató közül csak 7 ajánl a kerékpárszállításhoz szükséges jegyvásárlásra. Magyarországon menetjegyet a MÁV applikáció segítségével, a megújult ELVIRA felületén, jegykiadó automatából és jegypénztárban is lehet vásárolni.

A tanulmány kapcsán Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta: „Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Valóban nagy szükség van arra, hogy az egyéni autóhasználat helyett olyan alternatív közlekedési módokat tudjunk kínálni, amelyek kényelmesek, környezetkímélőek és a vasúti utazás közbeiktatásával háztól házig juttatja el utasainkat. A vonat-bicikli kombináció mind klímavédelmi, mind egészségügyi szempontból tökéletes választás. Mindent megteszünk azért, hogy a megugrott igényeknek eleget téve tovább bővítsük a kapacitást. Úgy vélem, ez a tanulmány inspiráló az összes vasúttársaság számára. A vizsgált szempontok és a jó gyakorlatok számos ötletet adnak arra vonatkozóan, mit lehetne fejleszteni ahhoz, hogy a szolgáltatásunk még kedvezőbb legyen a kerékpárral közlekedők számára. Kollégáim sokat dolgoznak ezen, és rendkívül motiváló visszajelzés számunkra, hogy nem eredménytelen a munkánk.”

A MÁV-Volán-csoport fenntarthatósági célkitűzései támogatják és népszerűsítik az alternatív közlekedési lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak környezetünk megóvásához.

Az ECF tanulmány ide kattintva elérhető: https://ecf.com/system/files/Cyclists_love_trains_report.pdf